Már várandósságom alatt felmerült bennem az igény,hogy jó lenne másokkal beszélgetni,nem feltétlenül az előző generációkból a gyermekekkel kapcsolatos dolgokról.
Illetve a várandós tanácsadással se nagyon voltam megelégedve.
Úgy hozta a sors,hogy egy költözés,majd egy fenyegető vetélés miatti kezelések,vizsgálatok stb.miatt 3 helyen is megfordultam több alkalommal terhestanácsadáson.
És sajnos a kalocsai veszített egyértelműen.
Abban a hitben éltem,hogy a tanácsadáson tanácsokat adnak,mármint értelmes,megfogadható,sokrétű tanácsokat,útmutatókat,merre keresgélj az információözönben(pláne ha számítógéped,netes összeköttetésed sincs-nem volt),többé-kevésbé felkészítenek a szülésre.
Illetve ha valami gond van a láthatáron,de azt se tudod,mit kérdezz,akkor is jól felvilágosítanak.
(Hiú ábrándok...ilyen az élet.Ma már pl.tudom,miért olyan kevés a szoptatási tanácsadó az országban,és hogy a védőnők az iskolában talán kábé másfél órát tanulnak a szoptatásról)
Ehhez képest odaér az ember lánya,köszön,leül és szemkontaktust teremteni is nehézkes.Aki egyedül jön,magába merül,aki mással,az a kísérőjéről vesz csak tudomást többnyire(erre mondják:szemellenzős ló-effektus).Csak a fontos dolgok:vizeletvizsgálat,súlymérés.
Orvosi részről egy kis kikérdezés,és kész.A másik város többhetes kórházi kezeléséről kikerülve itt a zárójelentést sem olvasták el(az enyémet legalábbis),csak a védőnő által kijegyzett pár adatot(az UH eredményeket se tudta mind kiírni,annyi készült az idő alatt)kvázi nem érdekelte különösebben,miért is akartam elvetélni.(Ahogy az először utamba kerülő szakrendelőben lévő orvost sem)Vigyázzak,ne biciklizzek-nagyjából ennyi.
Még a kiskönyvben feltüntetett haskörfogatmérést sem végezték egyik helyen sem.Valószínűleg nem is fontos.
A kórház szülésfelkészítése szülőszobalátogatással-háát,a fele hülyeség volt úgy,ahogy van.Olyan információk hangsúlyosabban hangzottak el,hogy "mivel fiuk lesz,majd a pelenkába sűrűbben be kell fúrni,nehogy sokáig kakiban legyen a gyermek,mert az ugye árthat a nemzőképességének" meg "nem hentes,nem mészáros,de azért lesz egy kis vér,ami marha jól mutat a fehér lepedőn,de nem kel attól megijedni" és "apuka ne ájuljon el,mert 2 élet megmentéséért folyik a küzdelem".Mikor visszamentem az osztályra(ez nem itt volt)és elmeséltem miket hallottam,többen elsápadtak...(jó,hogy a többire már nem emlékszem)
Arról pl.hogy anyuka,ha orvos vezényel akkor az van,amit ő mond,teljesen úgy kell levegőt venni,illetve egy nyomás több légvételből áll,nem pihenünk 2 légvétel közt-egy szó sem esett.Vagy hogy tolófájás nélkül is akár kénytelen lehet az ember lánya megszülni,mert ebédidő van,nem várunk ám fájáserősödésre.Pedig mindenki számít rá,hogy nem olyan lesz,mint a filmeken.
Ám sorstársak beszámolói nélkül honnan is tudnánk,hol mi várható?Ha ígérgetnek is előre,helyben élesben derül ki minden.
Végül is nekem eléggé kacifántosak voltak a terhes hónapjaim is,a szülésem is,meg a babaápolós kezdet is elég nagy pofonnal indult.Esetemben ez a pofon 8 hónapig lehetetlenné tett mindent,s mai napig érzem kihatását a gyerekre.
S bár a védőnőm is mondta egy idő után,hogy ilyen esetet rég látott,egyes egészségügyi dolgozók csak kötötték az ebet a karóhoz,hogy szabad ám a gyereknek sírni,meg azért sír,mert maga ideges és átmennek a stresszhormonok a tejbe(a korrekt szoptatási tanácsok teljes hiánya miatt 4 hós korára lett teljesen anyatejes a baba,eleinte 10-20-40 ml anyatejekkel ment át az a sok-sok hűdesúlyos stresszhormon)meg kezdő anyuka se mert az asztalra csapni,hogy igenis valami speciális helyre rögvest küldjék,csak ette a maszlagot a 3 hónapos korra tutira elmúló hasfájásról,a teljes patikai repertoárt felvásárolva többezreket költött felesleges dolgokra akár havonta...
És ismét nem volt,aki hathatósan segítsen,legalább hogy merre induljak.
Ha valaki bármiben tanácsot adott,akkor 3 ember 4 félét tanácsolt lehetőleg-ám valós indoklás,sőt:néha személyes tapasztalat nélkül.
És sehol egy olyan társaság,ahol lehet beszélgetni bárkivel szülésről,szoptatásról,nevelésről,játékokról,könyvekről,babagondozásról,védelemről,bármiről.
A gyermek 4 vagy 5 hónapos korában bevezettettük az internetet,de még akkor sem tárult ki a világ,mert fogalmam nem volt,hogy működik.
Megtaláltam aukciós oldalakat,pár netes boltot.
Egy kismamától való vásárlás után egy ideig levelezőviszonyban maradva kaptam egy linket,hogy ott regisztráljak.Egy darabig fontolgattam,egy darabig olvasgattam,majd belevetettem magam elég nagy mellszélességgel,és még pár heyről gyűjtögetem az információkat.
Rengeteg téma,sok vélemény,legtöbbször olyanoktól,akik maguk is átélték-átélik problémáim,örömeim egy részét.
Csak a személyes kapcsolat,az hiányzik nagyon...Visszamegyek egyszer dolgozni és megint emberek fognak körülvenni,de akkor már nem a mostani dolgok lesznek a legfontosabbak.
És azt sem hiszem,csak nekem vannak örömeim-gondjaim-tapasztalataim a környéken,melyeket jó lenne megosztani egymással.
Annyira szomorú,hogy csak élünk egymás mellett,nem úgy,mint a régi időkben,mikor az emberek váltottak pár szót,és nem csak illemből,kötelességtudatból.
A családok születése okszor költözést von maga után közelebbre-távolabbra,de enélkül is változnak a barátságok,s a régi kedvenc barátok-barátnők egyre kevesebb "életjelet"adnak magukról.
Változtassunk ezen együtt!!!
Tervezgetem jó ideje,hogy jó lenne egy klubféleség.S páran már tartottunk néhány miniklubot(eddig 3-at)és 2 hirdetettet,amire "külsős" érdeklődő nem érkezett-azért a könyveink közkézen forognak már,remélem segítenek.
A többit külön bejegyzésbe írom,mert ez már kötelező olvasmánynak is hosszú lesz lassan...
